Életem legkínosabb pillanata…

…mert csúnyán elbaltáztam. Azaz nem én, hanem az ékszerem. De ne a végén kezdjük a történetet, ugorjunk vissza az elejére!

Álommunkám volt. Középvezető voltam egy IT cégnél, nagyon kevés nő dolgozott az irodában, még kevesebb ért el olyan sikereket, mint én. Minden reggel kiöltöztem szépen, a ruhámhoz illő kiegészítőkkel, tűsarkakkal, betipegtem az irodába, és úgy éreztem, minden nap megváltom a világot. Imádtam a munkám, és a karrierem is szépen ívelt felfelé.

Aznap reggel picit ideges voltam, mert egy hatalmas nemzetközi partnerrel ültünk le tárgyalni. Hatalmas összegekről volt szó, és túlzás nélkül mondhatom, hogy a cég jövője, egyben az én előléptetésem múlt rajta – ha sikerrel zárom le a megállapodást, akkor kineveznek felsővezetőnek. Egyetlen nő voltam a teremben, egy olyan szektorban, ahol a mai napig erős férfidominancia van, úgy éreztem tehát, hogy nem csak magamért és a cégért állok ki, hanem az IT területen dolgozó összes nőt képviselem. Már-már szüfrazsettnek képzeltem magam.

Mindenről gondoskodtam,

reggel a legszebb csinos, de véletlenül sem kihívó kosztümömet vettem fel, frissen vasalva minden, vadonatúj harisnya, tartalék persze a táskában, hogy ha leszaladna a szem, akkor se maradjak szégyenben. A fekete-fehér összeállításomat egy piros gyöngyös nyaklánccal, és a hozzá illő, diszkrét fülbevalóval egészítettem ki.

A tárgyalóban az asztalok, székek szépen elrendezve, víz, nassolnivaló bekészítve, prémium minőségű kávé, egyedi, logózott dossziék, vadonatúj tollak, hogy biztosan ne legyen semmi gond. Megérkeztek a partnerek, udvariasan bekísértem őket a terembe, majd én léptem be utolsónak. Arra koncentráltam, hogy magabiztosságot sugározzak, kihúzzam magam, és véletlenül se látszon, mennyire izgulok, és észre sem vettem, és beakadt a nyakláncom a kilincsbe. Egy halk pattanás, és a gyöngyök ezerfelé repültek. A helyzetet tovább rontottam, hogy az egyikre rálépve kigurult alólam, és majdnem elvágódtam – az mentett csak meg, hogy időben elkaptam a kilincset.

Rákvörös voltam, de itt még nem értek véget a megpróbáltatásaim. Nem tehettem úgy, mintha semmi sem történt volna, hiszen mindenki látta, ráadásul – úristen! – az egyik gyöngy konkrétan a partner vizespoharába repült. Össze akartam szedni a gyöngyöket, de kiskosztümben azért nem olyan egyszerű négykézláb vadászni rájuk a szőnyegen, egy irodában, ami tele van öltönyös férfiakkal…

Szerencsére gyorsan előtört bennem a józanabbik énem, és bár a partnerek, meg a saját főnököm is úriemberek voltak, akik azonnal segítségemre akartak sietni, udvariasan visszautasítottam. Megkértem az irodavezetőt, hogy gyorsan seperjen össze, illetve hozzon egy friss pohár vizet, én pedig a helyemre siettem, és mintha mi sem történt volna, levezettem a meetinget.

A prezentáció során szörnyű zavarban voltam, de mivel az ajánlatunk önmagáért beszélt, végül megkötöttük a szerződést.

Hogyan is történhetett volna?

Bár a sztori heppi enddel zárult, de nem voltam túl büszke magamra. Hetekig készültem az előadásomra, ennél sokkal jobban is mehetett volna, ha nem ég az arcom közben. Olyan „kegyelemkettes“ érzésem volt. Legalább ezerszer újrajátszottam magamban a reggelt: mi lett volna, ha nem veszek aznap nyakláncot? Vagy ha olyat veszek, ami erősebb – például forrasztott szemekből áll? Ez esetben az egész egy pillanatnyi kellemetlenség lett volna. Lehet, hogy ugyanúgy beakad, de csak egy tizedmásodpercnyi kellemetlenséget jelent, amit a partnerek talán észre sem vesznek, én pedig megőrizhettem volna méltóságomat és magabiztosságomat.

Az volt a mázlim, hogy a partnerek és a főnökeim is nagyon megértőek voltak, de megígértem, hogy a jövőben sokkal figyelmesebb leszek – és az életben nem veszek többé gagyi minőségű bizsut, ami kellemetlen helyzetbe hozhatna.“

A történet nem velem történt meg, de a jelenetet az élet ihlette, és bármelyikünkkel megeshet. Ezért fontos, hogy mindig erős, strapabíró ékszert válassz!